Bognár Éva

Kutatás: az internethasználó magyarok jelentős többsége szerint nem lehet elítélni, ha egy médiumnak külföldi bevételi forrásai is vannak

A kormány évek óta hevesen támadja azokat a médiumokat, amelyek többek között Magyarországon kívüli pályázati forrásokból működnek. 2025 májusában a parlament elé került az a törvényjavaslat, ami elfogadása esetén gyakorlatilag szabad kezet ad majd Szuverenitásvédelmi Hatóságnak és a kormánynak, hogy erre hivatkozva bárkit elhallgattasson. A 21 Kutatóközpont és a Médiafórum 800 fős internetezőkre reprezentatív online Kutatás: az internethasználó magyarok jelentős többsége szerint nem lehet elítélni, ha egy médiumnak külföldi bevételi forrásai is vannak

Feketelistákból még nem épült ország – közös közlemény

A kormánypárt keddi törvényjavaslata egy autoriter kísérlet a hatalom megőrzésére. Célja, hogy elhallgattasson minden kritikus hangot, és felszámolja a magyar demokrácia maradékát is. A törvénytervezet minden eddiginél súlyosabb támadás a még megmaradt független intézményekkel szemben: nem csak a civil szervezetek és a média ellen irányul, de veszélyt jelent cégekre és magánszemélyekre is, gyakorlatilag mindenkire, aki Feketelistákból még nem épült ország – közös közlemény

Hungary Proposes ‘Foreign Agents’ Law Targeting Independent Media and NGOs

On May 13, 2025, an MEP of the ruling party introduced a bill reminiscent of Russia’s „foreign agents” legislation that would severely restrict organizations receiving funding from abroad. The proposal, titled „On transparency in the public sphere,” would grant Hungary’s Sovereignty Protection Office sweeping powers to target independent organizations deemed threats to national sovereignty by Hungary Proposes ‘Foreign Agents’ Law Targeting Independent Media and NGOs

Alkotmánymódosítás a magyar állampolgárság felfüggesztéséről

A Fidesz-KDNP elfogadta az alkotmánymódosítást, mely “megteremti annak lehetőségét, hogy más állam állampolgárságával is rendelkező – ide nem értve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező államok állampolgárait – magyar állampolgárnak a magyar állampolgársága sarkalatos törvényben meghatározottak szerint felfüggeszthető legyen.”  A később elfogadandó kapcsolódó törvények szerint annak függeszthető fel az állampolgársága, aki “magyar állampolgársága mellett Alkotmánymódosítás a magyar állampolgárság felfüggesztéséről

A Magyar Hang panaszt nyújtott be az EB-hez tiltott állami támogatások miatt

Két médiavállalkozás – a Magyar Hangot kiadó cég, az Alhambra Press, és egy magát megnevezni nem kívánó cég – panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz tiltott állami támogatás miatt. A beadványhoz készült rendkívül alapos elemzés az állami reklámbevételek a piacot súlyosan torzító elosztását bizonyítja: a kormányhoz közel álló médiumok több mint 1.1 milliárd euró támogatást A Magyar Hang panaszt nyújtott be az EB-hez tiltott állami támogatások miatt

Újságíró „poloskák” és sajtószabadság

Március 15-én Orbán Viktor a népnek intézett beszédében (ahova kizárólag a hazai országos terjesztésű televíziókat engedték be) új szintre emelte a kormánnyal kritikus szervezetek és egyének elleni gyűlöletkampány intenzitását poloskákhoz hasonlítva őket. Saját szavaival:  “A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg Újságíró „poloskák” és sajtószabadság

Újabb extrém, megalapozatlan támadások és súlyos fenyegetések a független média ellen Orbán miniszterelnöktől és pártjától

Donald Trump elnök beiktatása óta a magyar kormányzat civil szervezetek és független médiumok ellen folytatott háborúja intenzívebbé vált. A lejárató kampányok, a miniszterelnök és körének kommunikációja és az állami szervek tevékenysége egy irányba mutat: a nemzetközi helyzetet kihasználva a kormány még az eddiginél is erőszakosabban igyekszik elhallgattatni a tőle független hangokat.  Az elmúlt néhány hét Újabb extrém, megalapozatlan támadások és súlyos fenyegetések a független média ellen Orbán miniszterelnöktől és pártjától

Szuverenitásvédelmi Hivatal: Saját médiabirodalmat épít az Európai Bizottság

A Szuverenitásvédelmi Hivatal legújabb “kutatási jelentése” a 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. által vezetett konzorciumot kívánja leleplezni mint az Európai Bizottság politikai nyomásgyakorló eszközét. A fókuszban lévő The Eastern Frontier Initiative (melynek tagjai a 444, a holland Bellingcat, a lengyel Gazeta Wyborcza, a román PressOne és a szlovák SME) az EB Creative Europe programjának Szuverenitásvédelmi Hivatal: Saját médiabirodalmat épít az Európai Bizottság

Újságírókat állított elő a rendőrség, mikor Orbán Viktort akarták kérdezni

A Telex újságíróit rendőrök állították elő, mikor kérdéseket akartak feltenni Orbán Viktornak egy rendezvényen. A Committee to Protect Journalists állásfoglalásban ítéli el az újságírók megfélemlítését és az újságírói munka akadályozását, amit egyertelműen a megfélemlítési taktikák eszkalációjának tart, és az eset kivizsgálására szólítja fel a hatóságokat.